|  |
Tisztelt Látogató!
A 2010. évi CXXVI. törvény és a 288/2010. (XII. 21.) kormányrendelet rendelkezik a fővárosi és a megyei kormányhivatalokról és azok feladatairól. Ennek értelmében 2011. január elsejétől 14 szakigazgatási szerv és a jogelőd Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal egységeként jött létre a Tolna Megyei Kormányhivatal. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium irányítása alatt megkezdődött a kormány internetes kommunikációs felületeinek átalakítása, ésszerűsítése. Az első szakaszban a minisztériumok weboldalai alakultak át, helyükbe egy egységes, központi kormányzati kommunikációs portál lépett, amelynek elérhetősége: www.kormany.hu . Az egységesítési törekvés fokozatosan kiterjed a kormány hatókörében működő szervezetekre, így a kormányhivatalokra is. A kormányhivatalok egységes szerkezetű honlapja a www.kormanyhivatal.hu címen érhető el, ahol a Tolna Megyei Kormányhivatal tevékenységéről is tájékozódhatnak. |
|
|
Rendhagyó tanóra a kormányablakban
|
|
 A Szent László Térségi Integrált Szakképző Iskola Bezerédj István Szakközépiskolai Tagintézménye által szervezett kereskedelmi ügyintéző képzés résztvevői látogatást tettek a szekszárdi Kormányablakba.
|
|
Sajtóközlemény munkahelymegőrző és munkahelyteremtő támogatásokról
|
|
Nemzetgazdasági Minisztérium munkahelymegőrző és munkahelyteremtő programokat indított. A munkahelymegőrző támogatás összege 500 millió, a munkahelyteremtőé 10 milliárd forint.
|
|
Tolna megye legjobb sportolóit díjazták
|
|
 A Tolna Megyei Önkormányzat és a Tolna Megyei Sportszövetségek Szövetsége közös rendezésében került sor az immár hagyományosnak mondható Tolna megye legjobb sportolója 2011. díjátadó ünnepségre Szekszárdon, a felújított Vármegyeháza dísztermében.
|
 Tóth Ferenc kormánymegbízott Dobondi Istvánnét nevezte ki 2012. március 1-jei hatállyal a Tolna Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve igazgatójának.
|
|
Felhívás növényvédelmi képzésekre
|
|
A növényvédelmi tevékenységek jogszabály alapján szakképesítéshez kötöttek. A növényvédelmi alaptanfolyamok (80 órás) 2012-ben a VM DASZK Csapó Dániel Szakképző Iskola (Palánk), a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Tolna megyei Területi Szervezete és a Tolna Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága együttes szervezésében a következő helyszíneken és időpontokban indulnak:
|
|
Sajtóközlemény érettségi vizsgákra történő jelentkezés határidejének meghosszabí
|
|
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a 12/2012. (II. 14.) Korm. rendelet módosította az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet 12. § (6) bekezdésének b) pontjában meghatározott, az e tanévi május-júniusi vizsgaidőszakra vonatkozó jelentkezési határidőt.
|
|
Fórumsorozat munkáltatóknak
|
|
 A munkáltatókat érintő aktuális jogszabályi változásokról szóló fórumsorozatot szervez a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, amelynek első állomása a bonyhádi kirendeltségen volt. A bonyhádi fórumot László-Varga Zsuzsanna, a Tolna Megyei Kormányhivatal főigazgatója nyitotta meg.
|
|
Nemzetgazdasági Minisztérium munkahelyteremtő pályázata
|
|
Nemzetgazdasági Minisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások számára munkahely-teremtő beruházási pályázatot hirdet a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból. Az elmúlt évi kiemelkedő érdeklődés miatt az előző évi keretösszeg kétszerese, 10 milliárd Ft áll a pályázók rendelkezésére. A pályázatokat a beruházás helye szerinti fővárosi/megyei kormányhivatal munkaügyi központjához 2012. február 8-tól 2012. március 30-ig lehet benyújtani a pályázati dokumentációban meghatározott feltételek szerint.
|
|
A munkaügyi központ ajánlattételi képzési felhívásának eredménye
|
|
A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja közzé tette a 2011. december 16-án munkaerő-piaci képzések szervezésére meghirdetett Ajánlattételi felhívásának eredményét (Képzési jegyzék). Az ajánlattételi felhívás eredményéről a pályázaton résztvett képző intézmények levélben is tájékoztatást kapnak.
|
|
Sajtóközlemény a Tolna Megyei Kormányhivatal szakigazgatási szervei kirendeltség
|
|
A Tolna Megyei Kormányhivatal ezúton tájékoztatja ügyfeleit, hogy az alábbi szakigazgatási szervek kirendeltségei új helyen érhetők el:
|
|  |
|
Keresés hírekben, tartalmakban
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tolna Megyei Államigazgatási Kollégium
|
| |
|
|
| Önkormányzatoknak |
| |
|
|
| Pályázatok |
| |
|
|
Közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás |
| |
|
|
| Képzés, oktatás |
| |
|
|